Hazafelé - április 2.-3., szombat-vasárnap
Limoncelloval koccintottunk az indulásra. Rosszul nyitottuk ki a szép ámde kevésbé praktikus üveget, így egy „kissé” kifolyt, úgyhogy drágán fertőtlenítettük az asztalkát. A maradékot kis vizespalackokba töltöttük, ne fájjon rá a vámosok foga, na meg a kupak sem zárt vissza rendesen.
3:30 körül volt a szlovén határ. A kedves fiatalemberek még nagyítóval is nézegették az ideiglenes igazolványom, de hamar és kreatívan felismerték az összefüggést az érvénytelenített – lejárt és a friss, csak egy hónapig jó dokumentum közt. Jól megbeszéltem velük angolul, hogy igenis érvényes és igenis utazhatok vele.
A második határ 6 óra körül a horvátoké volt, itt már rutinosan magyarázkodtam, na, meg ők se nagyon értek rá. A magyarok ismét tisztában voltak az ideiglenes igazolvány intézményével.
Fél nyolcig aludtunk. Amikor felébredtem, rögtön felhívtam anyut, mert egyébként is ilyenkor szoktam neki hétvégén telefonálni. Aztán kerestük a hálókocsi kalauzunkat reggeli ügyben, ám nem találtuk sehol. Arra gondoltam, talán el kell mennünk az étkezőkocsiba reggelizni, de Feri ott sem talált senkit. Tébláboltunk, a szomszédos olaszok is felkeltek… Kezdett Poirot- os érzésem lenni: „Az eltűnt hálókocsi kalauz rejtélye!” Aztán Ferike összetalálkozott a szomszédos kupé kísérőjével, s vele megerősödve kissé hangosabban kopogott a miénk ajtaján. Ki is dugta a borzas fejét a szomszédos fülkéből…Na, tessék. Szimpla elalvás.
Aztán telefonon értekeztünk a házunk és kutyáink őrizőivel, kiderült, sietnünk kell haza, hogy el tudjuk vinni őket a vonatukhoz. Kelenföldön leszálltunk hát, átcígöltük a csomagjainkat az aluljárón, hosszú emelkedőn, felüljárón, kiutaztunk Budaörsre, megleltük épségben az autónkat, s még időben hazaértünk az útközben vásárolt kínai csirkével. Dani krumplit, halat, virslit sütött, így igazán ünnepi ebédet rittyentettünk. Koccintottunk, kölcsönösen köszöntgettük egymást Hajnival, átadtuk az apró ajándékainkat a családnak. Gyors élménybeszámolók. A kutyák eléggé tartózkodóak, semmi üdvözlő üvöltés, csak asztal alatti bújkálás…
Nagyon meghatódtam, mert Dani velencei maszkot készített nekem. Lepkéset. Imádom az ötletes ajándékokat!
Aztán Ferike kivitte a csapatot Kelenföldre.
Most meg itt ülök, és egyik kezemmel simogatom Grétikét, mert nem enged semmit csinálni, még ki sem pakoltam. Közben Feri tölti le a képeket a nagy gépre, s arról beszélgetünk, mennyi élmény kavarog bennünk. Próbáljuk egyeztetni a képeket és az eseményeket…Nem nagyon megy, mert rendszertelenül írtam a naplót. Legközelebb azonnal fel kell írni mindent! És, ha lehet, még aznap gépre vinni, blogba írni.
Legközelebb? Remélem ez nem 15 év múlva lesz!:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése