Hálókocsival Velencébe - Napló

3. nap, április 1. péntek

Mára helyi – Szent Márk tér és környéke -, vagyis gyalog bejárható kirándulást terveztünk, mert valószínűleg ma van a közlekedésiek sztrájkja.

Reggel sokáig nem kaptuk meg a reggelit, mert a szobaasszonytól kértük angolul, s eszerint nem csak nekünk vannak nyelvi nehézségeink. Telefonáltam olaszul a portára, öt perc múlva hozták.

A Szent Márk bazilikánál már nagy volt a tömeg, sorba kellett állni a bejutáshoz. De megérte a várakozás! Csak tátottam a számat a csillogás és szép formák láttán!

Leültünk a baloldali oldalhajóba, mert észrevettem, hogy misére készülődnek. Feri itt rajzolt először, nekem nagyon tetszett a műve, meg az egésznek a hangulata is. Aztán a középső hajóba bevonult egy nagy létszámú, talpig és csuklóig piros ruhás leánykórus, és megkezdődött a mise! Misztikus volt olasz nyelven hallani a szentbeszédet és hallgatni közbe-közbe a csengő hangú kórust! A turista tömeg élő csöndje tette még emberibbé az egészet. A legvégén már mi is fotóztunk és filmeztünk, ezt nem lehetett kihagyni, bármennyire nem illik!

Nagy tapsot kaptak, a karmester valódi ünnepelt művészként hajlongott.

Az élménytől kissé kábán csavarogtunk, aztán újabb –Chorus passban kifizetett- templomunk felkeresésére indultunk.

Ha a Szent Márk tér hátsó oldalán kimegyünk, találunk egy magyar emléket, Winkler Lajos tábornokról. Itt olvashatsz róla...

Meg is találtuk a legvilágibbnak nevezett Santa Maria del Gigliot. Itt van egy Rubens festmény szép kövér Madonnával, kis Jézussal, gyerek szent Péterrel.

Menet közben beestünk egy nyitott templomba, ahol régi zeneszerszámok voltak kiállítva, itt Zsófinak fotóztunk sok gitár-őst. Daninak útközben hazafelé fotóztunk egy épület kerítésén felújítási és régi építészeti rajzokat.

Ebédeltünk otthon, pihiztünk, majd útra keltünk újabb Chorus passos templom-vadászatra.

Ezúttal igazán sikerült eltévednünk! Több kis téren leültünk, figyeltük a helyiek késő délutáni életét. Gyerekek, családok, klubozók, iszogatók. Teljesen máshova keveredtünk, mint ahová akartunk menni. Leültünk kávézni egy kis téren. Feri rajzolt, én fotóztam, közben jól szórakoztunk az inen-onnan kibukannó turistákon, akik térképpel a kezükben elveszetten próbáltak tájékozódni. Tisztára, mint egy labirintus játékban! Visszaindultunk addig a pontig, ahol elvétettük az irányt.

Most itt ülünk a Campo S. Giovanni e Paolon, a csatorna partján. Feri rajzol, én figyelem a helyieket. Nagyon szeretik a gyerekeket! A férfiak is leguggolnak gügyögni a kicsikhez, amikor találkoznak. A labdázókra se szól senki. Sok a kutyás ember is, de kutyapiszokkal nem találkoztunk. (Embernek, gyereknek, kutyának furcsa lehet ez a föld és természet néküli élet a köveken és kövek közt!) Ez a S. Giovanni e Paolo templom nagyon fenséges belülről! Kissé kísérteties volt, mert már kapcsolták le a villanyokat, s mindenfelé üvegkoporsós mumifikálódott „nagyság” hevert. Valahonnan kórusének szólt gitár kísérettel, egy másik helyiségből egy pap prédikációját hangosították ki, akit nem láttunk…Egészen misztikus élmény volt. Sehol egy őr, de rengeteg kincs. És békesség.

Kicsit hűvös lett, hazaandalgunk.

Az esti program már csak egy jó pihizés.

Ez egy nagyon szép nap volt!