Házi rozsdafarkú

Ezt a képet ma reggel készítettem. Nem a legjobb.

Kis gépem már több mint öt éves, és nem mertem közelebb menni a fészekhez, a zoom pedig nem elég nagy, de remélem, látszik, hogy egy madár, egy házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) ül a tojásokon. Nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy a kora tavasszal visszaérkező kedves madaraink hímje új párt talált, mert nem sokkal a megérkezésük után a tojó elpusztult. Nem tudjuk mi történt csak azt vettük észre, hogy a fehér szárnyú hím, egyedül van. Sokáig keresett másik párt, hiszen a természet törvénye azt parancsolja, minden áron utódokat kell felnevelni. Reméljük, hogy az idő és egyéb körülmények megfelelőek lesznek arra, hogy legalább egy, esetleg két fészekalj is kirepülhessen. Kutyáink szintén öt évesek és igen élénken érdeklődnek a fiókák iránt, amikor a kirepülési időszak elérkezik, akkor nem árt résen lennünk, szükség esetén beavatkozunk, hogy minden rendben legyen. De egyébként madaraink kiválóan oldják meg ezt a nehéz helyzetet. Amíg nem voltak kutyák, addig a macskák jelentettek valódi veszélyt. Az igazi drámai eseményeket viszont az ember, az időjárás és a véletlen okozza. A gyomirtók használata tragikus, mert a pókok, és egyéb rovarok mérgezetté válnak, és az örökké mohó fiókák ezt nem bírják ki. Döbbenetes, hogy amikor a szülők kidobták a tetemeket, a kutyák otthagyták a betonon. Az időjárás, a nagy forróság a kánikula szintén bajt okozhat, mert a fiókák kiszáradhatnak és ezt látva a szülők, idő előtt megpróbálják kicsalni a fészekből a fiatal madarakat. Egy alkalommal a többször felújított és használt fészek közül az egyik már olyan magas lett, hogy az izgő-mozgó tollgombócok kiborultak, egyenesen Lujziék orra elé…

Tehát, szurkolunk, hogy a sokadik rozsdafarkú generáció is sikeres legyen.

Feri