Ébredések - film

Elgondolkoztató filmet láttunk tegnap este a tv-ben.
„Ébredések” című amerikai film, valós történetet reprodukál két zseni színésszel, Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével.

A sztori lényege, hogy a doki – RW, egy olyan intézetbe kerül, ahol már évek, évtizedek óta gyógyíthatatlan, tetszhalott állapotban lévő betegeket „gyógyítanak”, azaz csak életfunkciójukat tartják fenn. Dr. Malcolm Sayer megpróbál kitalálni valamit, mert úgy veszi észre, a betegek mintha érzékelnék a környezetüket, reagálnak bizonyos dolgokra. Ezek a reakciók nem egyértelmű bizonyítékok, ezért elég nehéz rávenni a kórház vezetését egy újfajta gyógyszeres kezelés kipróbálására.
A terápia drámai hatást ért el, az első beteg aki a kezelést megkapta, Leonard – De Niro – felébredt több mint húsz éves „álmából” visszatért a való világba. A többi beteg is hasonlóan látványos eszmélésen megy keresztül.
Sajnos, a gyógyszer hatása csak rövid periódusban fejti ki a hatását, rövid idő múlva fokozatosan romlik a betegek állapota, mozgás-, beszédkoordinációjuk visszazuhan az eredeti szintre, magatehetetlen emberi bábukká süllyednek. A film végén elmondják, hogy a doktor további kísérletei nyomán egy-egy alkalommal még történnek felébredések, de korántsem annyira megrázó és hosszan tartó pillanatok voltak, mint ez az első…

Kiderülhetett számunkra az, hogy milyen keveset tudunk saját testünkről,  hogy mennyire lehetünk biztosak abban, mit érzékelhet a világból az, akin semmi, de semmi reakció nincs. Lehet-e mondjuk eutanáziát kérni, - pálcát törni a hozzátartozóknak úgy, hogy fogalmunk sincs mi zajlik ebben a belső világban…

A színészek egytől egyik nagyot alakítottak, minden részlete, képi világa meggyőző. Ne feledjük a rendezőt sem, Penny Marshall.

 

Hó és olvadás

Havas, latyakos pillanatok.

Gondolatok a tanításról, nevelésről

24 órán belül szemléletbeli ellentétbe kerültem nevelés-tanítás terén az iskolában, ahol tanítok és a kutyaiskolában, ahol a kutyámmal tanulok. Az utóbbi után sokat gondolkodtam, s arra jutottam, meg kell fogalmaznom:
Nekem nem kell erőt demonstrálnom, megaláznom, megtörnöm kutyát - avagy ember tanítványt-, mert működik a belső erőm, amivel a jót, a helyeset, a tanulni valót közvetítem.

Én nem szoktam magamból kikelve kiabálni, minősítve szidni, gúnyolódni, ironizálni, rossz jegyekkel dobálózni, fenyegetőzni. Ezek a módszerek a „jó” gyereket bántják, megalázzák, stresszelik, a „rossz” gyerekekről pedig leperegnek.
Ha egy jelenlegi vagy volt tanítványomat megkérdeznek rólam, valószínűleg mégis az első, ami eszébe jut: Éva néni szigorú. És ez így van rendjén. Nem ismerek tréfát abban, amit valóban meg akarok tanítani, amire valóban nevelni akarok.

Aki nem tanulja meg azt, amit feladtam azért, mert érdekli - avagy a sikerélményért, a tanulás öröméért, kötelességtudatból-, az nem fogja megtanulni a rossz jegy fenyegetéséért sem.

Aki nem írja meg a leckéjét azért, mert meggyőztem róla, hogy azzal sikeres lesz a tanulásban, az nem fogja megírni az egyesekért, beírásokért sem.

Miért vannak az osztályzatok?
Visszajelzés a tudás pillanatnyi állapotáról? Segít megtudni, mit nem tud a gyerek, és azt pótolni? Nem szolgálja ezt önmagában a kijavított dolgozat, ha személyesen, a hibát megbeszélve, a gondolkodást helyes útra terelve értékelek? Jegy nélkül? A gyerek minősítése nélkül?
Mit mond egy kettes a 7 évesnek? - Én csak egy kettes vagyok. - Hogy hangzik?

Hogyan hatnak az osztályzatok a tanulási kedvre?
Igen, a „jó” gyerek megijed, szégyelli, ha rossz jegyet kap, és igyekszik legközelebb jobban teljesíteni. De nem tanulja meg azt, amiben a hiánya volt akkor is, ha „csak” újra átbeszélem vele?
És a „rossz” gyerek? Érdekli a sokadik egyes, kettes, beírás? Attól jobban tanul?

Nekem nem kell erőt demonstrálnom a kutyámmal szemben sem. Mert érzi a biztonságot adó, nyugodt erőt. Nem kell a kutyát leszorítanom, rángatnom. Mi megbeszélünk dolgokat. (Annak ellenére, hogy én nem emberiesítem a kutyát, sőt, pl. irtózom, amikor másoktól az „apa-anya” szavak használatát hallom a gazdi helyett.) Tapasztaltam viszont, hogy amikor veszélyes helyzet van, a kutya azonnal engedelmeskedik, mert megérzi a hangsúly különlegességéből, hogy ez most komoly, most nincs idő a megbeszélésre, azonnal azt kell tennie, amit mondok. Lehet, hogy az én kutyáimmal nem lehet villogni, hogy prímán tudnak mindenféle cirkuszi produkciót, viszont folyamatosan érzem a feltétel nélküli szeretetet, bizalmat, ami belőlük árad felém.

És abban is biztos vagyok, hogy tanítványaimba is „beleteszek” minden tudást, amit csak lehet.
Azt viszont csak remélem, hogy az emberi kultúra gyerekek számára felfogható, az embert emberré tevő részét is átadom, hiszen ebben az iskolán kívüli ellenhatások döntő szerepet játszanak.
De ez már egy másik gondolatmenet.

Befagyott pocsolya

A víz, igen különös és szép formákat hoz létre ha megfagy, akár egy egyszerű tócsa felszínén is.

Peter Paul Rubens

Na, ja...A képzeletbeli Top 10-ben bizonyosan előkelő helyet foglalna el Peter Paul Rubens. Szigorúan persze saját feldolgozásban...
P.P. Rubens valódi lángész. Ha hinni lehet a emlékeimben élő információnak, hogy korának -Németalföld-leggazdagabb embere volt. Szervezőzseni, aki egy igazi festőüzemet működtetett, később nagy karriert befutó művészekkel, továbbá diplomata és üzletember. Két uralkodó is lovaggá ütötte, és ez nem semmi elismerés művészi és politikai kvalitásának elismeréseként.
Ha Bosch a szürrealisták, Velasquez az impresszionisták őse, Rubens mindenképpen a mai divatos, inkább filmekben népszerű fantasy irányzat előfutára. De az is lehet, hogy több mindenben fel lehet fedezni valaminek a kezdeteit. Mindenben lenyűgöző, a rajztudása, a színei, mozgalmas jeleneti fantasztikusak.