2013. április 23., kedd
2013. április 17., szerda
Ham-ham
Este Lujzi kutyám megharapott. A hibás természetesen én voltam.
Az történt, hogy késői órákban úgy fél tíz környékén a másik kettő éhenkórász négylábúm a konyhában sertepertélt mivel a következő napok porcióit készítettem elő. Ez az ő szempontjukból egy igen izgalmas tevékenység, hiszen húsok, csirkelábak, nyakak, és egyebek főzése, majd adagolása közepette felszabaduló illatok minden szinten izgalmi állapotba hozzák érzékszerveiket. Tulajdonképpen már régen túl vannak a vacsin, mégis szemmel láthatóan képesek lennének legalább még egyszer ugyanannyit befalni mint a rendes mennyiség. Úgy gondoltam, hogy ennyi izgatott várakozás és fegyelmezett üldögélés megérdemel egy kis jutalom falatot, ami kb. diónyi főtt máj képében realizálódott is. Tekintettel arra, hogy "igazságos" gazdi vagyok Kimentem egy falattal Lujzihoz is aki az óljában heverészett ahogyan az egy jó kutyához illik. Mögöttem egymást törve ügetett Gréti és Negró hátha leesik még valami érdekes, Lujzi viszont a hangokból, zörejekből azt a következtetést vonta le, hogy itt várhatóan valamelyik kutya komoly birtokháborításra készül, nem gondolván arra, hogy az majd az én kezem lesz csattogó fogainak áldozata. Én pedig ugye, meggondolatlanul és kellő óvatosság nélkül benyúltam a lefüggönyözött ajtón keresztül a legszemélyesebb területére...Grrraaaa! Megkaptam jól megérdemelt fognyomokat a kezem fejére. Szerintem a harapás inkább ütéssé alakult, talán félúton rájött Lujzi, hogy ez nem az amire számított, hanem a gazdihoz tartozó végtag került az orra elé, de már késő volt. Szo-szo, jó lesz vigyázni, mert ez a markáns reakció azóta van mióta Negró belépett a csapatba, és nem oly régen hasonló történt, de akkor mázlim volt.
Lehet rá haragudni?

2013. április 5., péntek
Pi élete...2.
Elolvastam a regényt...Hm...Meghökkentő a vége, nem is mondom el.
Moziba is el kell menni, biztosan látványos film. Kommentek szerint a regény illetve a film elég szélsőséges megítélést kap. Minden esetre, a vélemények is azt bizonyítják, hogy így vagy úgy, de megérinti a nézőket, az olvasókat a történet. Mindenki választhat a lehetséges "igazság" közt.
A könyvet Yann Martel írta, a filmet pedig Ang Lee rendezte, Pi-t alakító színész pedig Suraj Sharma.

Ja, igen, és Depardieu is szerepel mint "a francia" szakács, az alternatív megoldásban....
2013. április 2., kedd
Gréti rajzfilm
Gréti erről a magyar rajzfilmfiguráról kapta a nevét:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/03/03/18/Greti___egy_kutya_feljegyzesei__1986_.aspx
Nagyon jó! :)

Pi élete...
Nem egy szirupos történet Disney-stílusban, pedig a moziplakátok ezt sugallták...hanem élet-halál harc, majd kényszerű, békésnek nem annyira mondható egymás mellett élés egy tigrissel az óceán közepén. A képtelen helyzetbe kerülő fiatal fiú, a vadállatokat szállító hajó elsüllyedése után mentőcsónakban "utazik" néhány potyautassal, egy zebra, akinek eltörött a hátsó lába, egy hiéna, egy orangután és egy bengáli tigris társaságában. A lélekvesztő fedélzetén horrorba illő események után a tigris "Richard Parker" és Pi az aki életben marad...
Nagyjából itt tartok a könyvben. Bámulatosan jól meg van írva, minden sora érzékletes, nem mindennapi ismereteket szerezhetünk az emberről, állatokról, természetről...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)