Vasút és állomás

Nem annyira régen azt mondtam, hogy a Kelenföldi vasútállomás végtelen hosszú aluljárójánál nincs ridegebb képződmény. Be kell vallanom, hogy ez egy könnyelmű kijelentés volt, mint már számtalan esetben bebizonyosodott más témában is, nincs olyan, hogy nincs lejjebb. Ez esetben egy közepes méretű város vasútállomását kellett megtapasztalnom...
Az érzékek kiváltképp akkor működnek negatív irányban, ha a körülmények, nevezetesen az időjárási, és amire váratlan, ámde elég gyakori technikai problémák ráerősítenek.
Tegnap szakadó esőben látogattam meg Éva feleségemet, nem keresgéltem buszt hanem gyalog lezavartam azt a rövidke kilométert a kórházig. Nyilvánvaló, hogy elég rendesen megáztam, de egyáltalán nem zavart, sőt magamban énekeltem is egy kicsit, stílusosan az "Ének az esőben" dallamait.
Sajnos rövid idő múlva már vissza is indultam.
További esőmennyiséget begyűjtve jutottam vissza az állomásra. Az állomás nem volt ismeretlen, hiszen pár napja szoros kontaktusban vagyunk egymással. Már ekkor feltűnt az épületegyüttes szerkezete, acél oszlopok és gerendák, acéllemez tető, a nagy belső terek, a vashíd a peronokhoz, mindez pedig alaposan lepukkant állapotban. Az egész környezet az esti sötétségben a rideg fényeivel igazán nem volt kellemes, de nem zavart, hiszen a vonat megérkezéséig fél óra várakozást simán kibírok. A jókedvem az elázott kabátomat sikeresen kompenzálta, nem fáztam egy kicsit sem, pedig egyáltalán nem készültem erre a gyors viharos, hideg időre. Volt időm körbesétálni az épületben. A beton járófelület a változatosság kedvéért tiszta hepe-hupa, a vasszerkezet ontotta a hideget magából, a hídfolyosón mintha dézsából öntötték volna

Próba audió fájl...

Árvíz...

Mintha az Ernő lenne a képen. (a kilencedik fotó)

...és még egyéb képek...

Könyv...

Most olvasom Nádas Péter: Saját halál című könyvét. Maga a szerkesztése az írásnak is nagyon izgalmas, de elsősorban az, hogy az író megtapasztalja a halálfélelmet, a lehetséges elmúlást, azt az érzést amit általában már nem tudunk elmesélni, hiszen átlendülünk az életből az örökkévalóságba...

A könyv baloldalán egy fát látunk sok-sok képen, az idő múlásának különböző stációit, tavaszi téli, lombos ágakkal, kopaszon...Átellenben pedig a szívinfarktus élménye, egészen apró részletekig leírva. Elég hátborzongató...

Brutál zöldség

A napokban vettünk egy egzotikusnak nevezhető zöldséget, a nevét is alig tudom megjegyezni...
Articsóka.
Nagyon szép, hagymaszerű, zöldes-lilás egymásra boruló külső levélszirmokkal, igazán vonzó volt, mint egy virág.
Kerestünk receptet, miegymás, majd kézbe vettük...kettészeltük, előírás szerint, a látvány magával ragadó volt, egészen fantasztikus formák és színek bukkantak elő. Éva ámulatában belenyúlt a felvágott levelek közé, majd hangosan feljajdult...
- Ahhh! Megszúrt!
Visszaejtette az asztalra a növényt és gyorsan lemosta a kezét a beleálló apró tüskéktől.
Egy igazi démoni teremtménnyel találkoztunk, Csipkerózsika gonosz tündérének a varázsnövénye is lehetne, akár. Lehet, hogy "öreg" volt a növény, de a szépségén túl nem nyújtott semmit, megkóstoltam a belső szirmainak egyikét, ízetlen, száraznak tűnő dolog volt.

Lófej-köd

Ham-ham

Este Lujzi kutyám megharapott. A hibás természetesen én voltam.
Az történt, hogy késői órákban úgy fél tíz környékén a másik kettő éhenkórász négylábúm a konyhában sertepertélt mivel a következő napok porcióit készítettem elő. Ez az ő szempontjukból egy igen izgalmas tevékenység, hiszen húsok, csirkelábak, nyakak, és egyebek főzése, majd adagolása közepette felszabaduló illatok minden szinten izgalmi állapotba hozzák érzékszerveiket. Tulajdonképpen már régen túl vannak a vacsin, mégis szemmel láthatóan képesek lennének legalább még egyszer ugyanannyit befalni mint a rendes mennyiség. Úgy gondoltam, hogy ennyi izgatott várakozás és fegyelmezett üldögélés megérdemel egy kis jutalom falatot, ami kb. diónyi főtt máj képében realizálódott is. Tekintettel arra, hogy "igazságos" gazdi vagyok Kimentem egy falattal Lujzihoz is aki az óljában heverészett ahogyan az egy jó kutyához illik. Mögöttem egymást törve ügetett Gréti és Negró hátha leesik még valami érdekes, Lujzi viszont a hangokból, zörejekből azt a következtetést vonta le, hogy itt várhatóan valamelyik kutya komoly birtokháborításra készül, nem gondolván arra, hogy az majd az én kezem lesz csattogó fogainak áldozata. Én pedig ugye, meggondolatlanul és kellő óvatosság nélkül benyúltam a lefüggönyözött ajtón keresztül a legszemélyesebb területére...Grrraaaa! Megkaptam jól megérdemelt fognyomokat a kezem fejére. Szerintem a harapás inkább ütéssé alakult, talán félúton rájött Lujzi, hogy ez nem az amire számított, hanem a gazdihoz tartozó végtag került az orra elé, de már késő volt. Szo-szo, jó lesz vigyázni, mert ez a markáns reakció azóta van mióta Negró belépett a csapatba, és nem oly régen hasonló történt, de akkor mázlim volt.

Lehet rá haragudni?